. Ma Elemér napja van.

Gondolatok az életről - Halottak napja

Koleszárné Hechlovszky Krisztina
Koleszárné Hechlovszky Krisztina: Halottak napja Mindig, amikor meghallom ezt a szót, a fényesség, és a ragyogás jut eszembe róla. Amikor nagyin kicsi lány voltam, az anyukám mindig elvitt halottak napján a Fóti temetőbe. Szinte az összes rokonom ott van eltemetve, ezért én sokáig nem is voltam a veresibe. Aki járt már Fóton, az tudja, hogy a Református, és a Katolikus temető, egymással szemben helyezkedik el, a Mogyoród felé vezető út, két oldalán. Mi, ugyan reformátusok vagyunk, de halottak napján, mindig bementünk a katolikus temetőbe, mert ott volt a kálvária. A kálvária, egy kör alakú építmény, melyen kívülről csigalépcső vezet fel a tetejére. Bár nem túl magas, de a tetejéről belátni mind a két temetőt. Kislányként, minden évben, alig vártam, hogy elérkezzen a halottak napja. Amint besötétedett, elindultunk. Mindig gyalog mentünk, és ilyenkor az anyukám, és a nagymamám arról mesélt, akik a temetőben nyugszanak. A dédszüleimről, szomszédokról, sosem hallott rokonokról, és híres emberekről. Útközben megjelentek ezek az emberek a képzeletemben, ahogy fent ragyogtak a mennyországban. Mire odaértünk a temetőkhöz, már csak a ragyogást láttam. Mind a két temető ragyogott, és fénylett a gyertyák tüzétől. A virágok illata, és a gyertyák szaga belengte az egész helyet. Aztán bementünk a katolikus temetőbe, és elindultunk a kálvárián felfelé. A lépcső magas volt, és akkoriban, még nagyon soknak tűnt, de én nem bántam, hiszen odafönt, hihetetlen látványban volt részem. A két temető, szinte úszott a fényben. A Sírok között sétáló emberek korántsem tűntek szomorúnak, inkább vidámak voltak, mivel ez a ragyogó hangulat, rájuk is átragadt. Amikor kibámészkodtuk magunkat, elindulunk a dédnagymamám sírjához. Feldíszítettük virágokkal, és meggyújtottuk a gyertyákat. Most már ez a sír is ragyogott. Ekkor, nagyon sok kérdést tettem fel mindenkinek, főleg az ott fekvő rokonokról, és arra gondoltam, milyen jó nekik, hogy haláluk után, egy ilyen gyönyörű helyen pihenhetnek. Akkor még nem tudtam, hogy ez nincs minden nap így. A mai napig, élénken él bennem ez az emlék! Mióta felnőttem, én is elvittem a gyermekeimet a temetőbe. Hagytam, hagy gyújtsák meg ők is a gyertyákat, hozzájárulva így a fényességhez. Amikor hazaérünk, otthon is meggyújtunk pár gyertyát. Egyet a nagyszüleimnek, egyet a többi rokonnak, egyet a férjem szüleinek, egyet a többi rokonának, és egyet az összes eddig elhunyt embernek. Hiszen, ez a nap, egy valódi ünnep. Bár az ünnepelt csak a szívünkben lehet jelen, néha kell, hogy a gondolatainkban, és a mondandónkban is jelen legyen. Nem tudom, hogy amiatt a gyerekkori élmény miatt, de én azóta sem félek a haláltól, mert hiszem, hogy amikor majd el kell mennem, én is egy ilyen ragyogó, fényes helyre kerülök. 2010-10-29
0000-00-00 00:00:00

Hozzászólás

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A legnépszerűbb közösségi portálon jelent meg a következő nyílt levél, amely egy beruházó és vásárlói közötti ...
Bővebben >>