. Ma Klotild napja van.

Gondolatok az életről - Környezetvédelem

Koleszárné Hechlovszky Krisztina
Koleszárné Hechlovszky Kriszta: Környezetvédelem Amikor az ember meghallja ezt a szót, hogy környezetvédelem, akkor valami nagy dologra gondol. Pedig, mi is lehetünk környezetvédők, és még csak nagyon meg sem kell erőltetni magunkat. Had meséljek el két történetet. Az első, a barátnőmmel esett meg. Ő sokat utazik autóval, és ilyenkor sem tud lemondani káros szenvedélyéről, így bizony az autóban is rá szokott gyújtani. Evvel nem is lenne olyan nagy baj, hiszen a saját egészségével játszik, avval viszont már van, hogy miután elszívta, a maradékot nem nyomja el, hanem egy laza mozdulattal kihajítja az ablakon. Többször beszéltem neki arról, hogy mennyire veszélyes, és szennyező ez, de nem igazán hatották meg a szavaim. Aztán egy napon felhívott, és elmesélte nekem, hogy a belvárosban autózott, amikor is a dugó közepén, szokásához híven szintén kidobta a cigarettacsikket. Vesztegelt még egy pár percig, amikor is kopogásra lett figyelmes. Egy mosolygós női fejet látott. Lehúzta az ablakot, hátha valaki segítségre szorul, amikor a hölgy átnyújtotta neki a percekkel azelőtt kihajított, még füstölgő cigarettát, és azt mondta, végtelenül udvariasan: -Elnézést, ezt véletlenül elejtette! Barátnőm, a döbbenettől megszólalni sem tudott. Zavart mosollyal átvette a csikket, és mélységesen elszégyellte magát. Azóta, egyetlenegyszer sem dobott ki semmit az autója ablakán. Amikor esti iskolába jártam, még javában dohányoztam. (Idén február óta, már nem.) Minden szünetben kiálltunk az iskola elé, több osztálytársammal rágyújtani. Ez egy pesti szakközépiskola volt, ahol a kuka bizony az épülettől, legalább 50 méterre helyezkedett el. Én, miután elszívtam a magamét, szépen elsétáltam a kukáig, és ott oltottam el a csikkemet, majd kidobtam a szemétbe. Nem úgy a többiek! Ők csak elhajították, esetleg elpöckölték a magukét, még csak arra sem véve a fáradtságot, hogy eltapossák. Sokáig nem szóltam semmit. Mígnem egy napon egyikük megjegyezte, hogy minek gyalogolok el a kukáig, mikor itt is eldobhatnám a csikkemet. Én csak annyit válaszoltam neki, hogy azért veszem a fáradtságot, mert azt szeretném, ha az ükunokám még látna fákat, ezért nem mérgezem meg a talajt, és azt sem szeretném, ha a dédunokám térdig járna a szemétben. Erre ő nem mondott semmit, csak elmorzsolt egy halvány mosolyt. Eltelt egy-két hét, és én azt vettem észre, hogy szépen lassan, egyenként a többiek is elindulnak a kuka felé, majd egy hónap múlva, már ott gyújtottunk rá, mellette. Többet szóba sem került a dolog, egyszerűen ez vált a szokásunkká. Pár hónap múlva, odajött hozzám az egyik fiú, és vigyorogva mesélte, hogy előző nap a barátnője el akart dobni egy csikket, és ő rászólt, hogy inkább keressen neki egy megfelelőbb helyet. Ekkor már tudtam, hogy az a két mondat az unokákról, egy kicsit megváltoztatta a szemléletét. Azóta is hiszem, hogy semmi más nem kell, csak a jó példa. Ne legyünk restek, és szóljunk rá embertársainkra, hogy egy idő után, már cikinek érezzék a szemetelést. Azóta tudom, és higgyék el nekem, egy fecske is csinálhat nyarat! Kriszta 2010-11-04
0000-00-00 00:00:00

Hozzászólás

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére