Koleszárné Hechlovszky Krisztina: Változás A változás, mindig egy fájdalmas folyamat. Akkor is, ha pozitív, és akkor is, ha negatív változásról van szó. Még sem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy a változás rossz dolog. Egyszerűen csak más. Akik figyelik a világ, és országunk eseményeit, azok már érezhetik, hogy hatalmas változások vannak kialakulóban. Mintha valaki az addig rohanó világban behúzta volna a kéziféket, és a hirtelen megállás után, egy egészen másik irányba indult volna. Persze, még nagyon sokan hiszik azt, hogy ugyanarra megyünk. Valószínűleg még nem néztek ki a z ablakon, így nem látják, hogy hirtelen más lett a táj. Miben is jelentkezik, ez a változás. Az emberek addigi mindennapjait a pénz határozta meg. Mindenki dolgozott, hogy minél több mindene legyen. Új kocsi, új TV, új mobil, stb.…. Ha nem érte el azt a színvonalat, amit szeretett volna, akkor hiteleket vett fel. A lényeg az volt, hogy meg tudja mutatni ország-világnak, hogy ő, milyen sokra vitte, mennyi mindent sikerült összeszednie. Az értékítéletünk is hasonlóképpen alakult. Bármerre néztünk, csak azok az emberek számítottak, akiknek volt valamijük. Azt persze, senkinek sem árulták el, hogy mindez hitelből teremtődött, és a látszat gazdagok sora, csak egyre nőtt, mivel senki sem akart lemaradni a trendektől. Persze a hiteleket vissza kellett fizetni, vagy újabb hitelekből, vagy egyre több munkával. Sajnos ezt a mintát adtuk tovább a gyerekeinknek is, akik között szintén elindult a verseny, így már csak az számított embernek, akinek a legújabb mobiltelefonja volt, és a legdrágább ruhákban járt. A rengeteg munka, és a pénzhajhászás közepette, már nem volt időnk a gyerekeinkre, a barátainkra, és saját magunkra sem. Minden érzést el kellett törölni magunkból, hogy megfeleljünk annak a képnek, amit elénk vetítettek: A boldog, vásárló képének. Aztán hirtelen beütött a krach, világválság képében. Emberek ezrei veszítették el az állásukat, és a vagyonukat. A hitelhegyek kezdtek ránk zúdulni. Ilyenkor két dolgot tehet az ember. Vagy áll, és hagyja, hogy a hegy elsodorja, vagy elkezd szaladni. Sajnos, sokan vannak, akik még mindig kapaszkodnak a régi életükbe. Akik görcsösen ragaszkodnak a régi, jól bevált, kitaposott ösvényekhez, még akkor is, ha az a mélybe vezet. Én is lenéztem a szakadékba, és nem láttam benne meg a kiutat, egészen addig, amíg fel nem emeltem a fejemet. Ekkor láttam meg az eget, ami új utakra vezetett. Egy nehézkes, fájó mozdulattal kitöröltem a régi út emlékeit, és most megpróbálok újakat keresni. Az igazán rossz hír az, hogy a válságnak, még korán sincs vége. A neheze, még csak most kezdődik. A változás jön. Akár akarjuk, akár nem. Rajtunk múlik, mennyire fog fájni, de fájni fog, abban biztos vagyok. Ezt a változást, csak azok élhetik túl, akik nem ragaszkodnak a régi dolgokhoz, és nyitott szívvel fogadják be a változásokat. A természetben is az a faj él túl mindent, amelyik alkalmazkodó képesebb. Mit is tehetünk? Ne a pénz mozgasson minket, hanem az emberek. Az emberi kapcsolat, egy olyan tőke, amit nem rengethet meg, egyetlen válság sem. Ne ragaszkodjunk a régihez, hanem keressük az újat. Legfőképp saját magunkban. Higgyük el, hogy képesek vagyunk rá. Segítsünk másoknak is túlélni a változást, hiszen ebből is rengeteget tanulhatunk. És legvégül: Ne essünk pánikba, mert minden tapasztalat, ami most ér minket, erősíteni fog, és csak a javunkra válik. 2010-10-26