. Ma Klotild napja van.

Kozmetikai tanácsok - Sminkelés alapjai

Viszt Andrea
A sminkelés célja a bőr szépséghibáinak korrigálása, valamint az arc szépítése. A smink elkészítésénél figyelembe kell venni a napszakot, alkalmat, öltözéket, valamint az életkort is. Az egyik legfontosabb szabály, hogy kerüljük a túlzásokat, ne legyen a mink túlzottan kihívó, mert így nevetségessé válhat. A smink színei harmonizáljanak a haj, a szem és a ruha színeivel. Sminkelés megkezdése előtt kenjük be az arcot, nyakat, dekoltázst bőrtípusnak megfelelő nappali krémmel, majd a felesleget puha kendővel távolítsuk el. Első lépés: ALAPOZÁS Az alapozót vékonyan egyenletesen vigyük fel, ügyeljünk, hogy a hajbőrnél és a nyakon ne legyen éles körvonal. Az alapozó színét a nyakunk színéhez válasszuk. A legoptimálisabb ha kétféle alapozót használunk, világosabbat a hangsúlyozni kívánt részekre, sötétebbet a kisebbíteni vagy leplezni kívánt területekre. Ügyeljünk, hogy a színeket jól egymásba dolgozva vigyük fel. PÚDEREZÉS Lehetőleg porpúdert válasszunk. Előnye a kőpúderral szemben, hogy természetesebb hatást biztosít, kevésbé tömíti el a pórusokat, könnyebb egyenletesen, foltmentesen eloszlatni a bőrön. Ecsettel vagy púderpamaccsal hordjuk fel. ARCPÍR A bőr, valamint az ajakrúzs színeivel összhangban álló árnyalatot válasszunk. Az arc formájától függően a járomcsonttól a halánték irányába vagy lefelé keskenyedő formában szélesíthetjük vagy keskenyíthetjük az arcot. SZEMÖLDÖK Ha a szemöldök nem megfelelő formájú, szemöldök ceruzával korrigálhatjuk. Fontos szabály, hogy merev, éles vonalakat ne húzzunk, satírozással javítsunk a szemöldök formáján. Színe a haj színével harmonizáló barna és szőke árnyalatai legyenek. A túl sötét szemöldök öregít és szúróssá teszi a tekintetet. SZEMHÉJ A szem kiemeléséhez – attól függően, hogy a mindenkori divat mit diktál – különböző színű szemhéjfesték, tus, szemceruza használatos. A felsorolt kendőzőszerekkel végezzük a szem alkati adottságainak korrekcióját is, a nagy szem kicsinyíthető, a kerek szem hosszabbítható, a kis, mélyenülő szemek kiemelhetők. A szem alkati hibáinak korrigálásánál mindig tartsuk szem előtt, hogy a legtökéletesebb szemforma a mandula alakú szem. Több színt is kombinálhatunk, vagy egy színnek különböző árnyalatait. Általában a szempillák tövét, valamint a felső szemhéj barázdáját festjük sötétebbre, a szemöldök felé, pedig egyre világosabb színeket alkalmazzunk. Közel álló szemeknél a külső, távolabb álló szemeknél pedig a belső szemzugot satírozzuk sötétebbre, ily módon ”közelíthetjük” vagy „távolíthatjuk” a szemeket. A szempillák tövénél szemhéjtussal vagy ceruzával keskeny csíkot hózhatunk, ami csak távolabb álló szemeknél érjen végig a belső szemzugig. Az alsó szempillák tövénél keskenyebb legyen és a pillaszálak között haladjon. A pillaszálak alá szemhéjra tett sötét tónusú porfestékből tegyünk egy keveset. Az alsó szempillák fölé, belülre ne tegyünk festéket, mert az szűkíti a szemrést. SZEMPILLÁK Általában spirállal festjük. A szempillafestés akkor tökéletes, ha nemcsak a szálak vége, hanem a töve is be van festve. A tartós (kozmetikus által végzett) szempillafestés megkönnyíti a sminkelést, ekkor csak díszíteni, vastagítani kell a szálakat. Ha a szempillák összeragadnak, kis kefével válasszuk szét őket. Alkalmi sminkelésnél műszempilla is használható, de ennek feltétele több gyakorlást igényel. SZÁJ A sminkelés utolsó fázisa. Csak szárazra törölt ajkakat lehet szépen, egyenletesen rúzsozni. Ajánlatos szájrúzs felvitele előtt bepúdereznünk az ajkakat, mert így a rúzs szebben mutat és tartósabb. Az ajkak kisebb formai hibáinak, asszimetriájának korrigálásra, szélesítésére vagy keskenyítésére kontúrceruzát használjunk. Kontúrceruzával meghúzzuk a kívánt szájformát, (természetesen ez nagy vonalakban nem térhet el saját szánk formájától) majd a vonalon belül visszük fel a szájrúzst. Kezdjük a sötétebb árnyalatú rúzzsal, majd papír zsebkendővel ittasuk le, ezután következzen a világosabb. A szájfények rúzsozott vagy rúzs nélküli szájra egyaránt alkalmazhatók. A rúzsrögzítő szájfények megakadályozzák a rúzs elkenődését. A nappali, az esti vagy a különböző alkalmakra készülő sminkek főleg a szemhéjfestés technikájában, erősségében és színeiben különböznek. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy sohase napozzunk sminkel az arcunkon, és minden este alaposan távolítsuk el bőrünkről az összes festéket!!! Viszt Andrea Kozmetikus mester Andi kozmetika 0630 2714225
0000-00-00 00:00:00

Hozzászólás

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére