. Ma Andrea napja van.
A Veres1 Színház közleménye
2018-11-18 20:33:03
A Veres1 Színház közleménye

A Veres1 Színház közleménye

A Veres1 Színház is áldozata a kultúrális tao-megvonásnak.



A színház ma közleményt adott ki, melyet változtatás nélkül közlünk:

 

A VERES 1 SZÍNHÁZ KÖZLEMÉNYE
(REMÉNYHAL)

Létezik egy húsz ezres kisváros Budapesttől 25 kilométerre, Veresegyház. Színházának előadásaira ebben az évben helyben 33 ezer néző volt önszántából kíváncsi. Ez a magánszínház sok magyar magánszínházzal együtt most nagy bajba került. A magyar parlament a tao-támogatás lehetőségének eltörlésével költségvetése bevételi oldalának közel 40%-ától fosztotta meg a Veres 1 Színházat. 110 millió forint veszett oda a törvényváltozással.


A most kialakult helyzetben több színház bemutatókat mond le vagy halaszt el. Mi ezt nem tehetjük. A megalakulásunk óta eltelt rövid időszakban a közönségünktől nem erre kaptunk mandátumot – nevezzük így a belénk fektetett bizalmat, a minket körül ölelő szeretetet, az odafigyelést és az elvárásokat. Mandátumot a független létezésre kaptunk. Mostantól nem csupán a függetlenség, maga a létezés ténye is a margón egyensúlyoz.


Csakhogy nekünk nincs más lehetőségünk: előre kell menekülnünk. Az itt folyó munka, a létrejött és megvalósulásra váró értékek, színészeink, dolgozóink sorsa, közönségünk megváltott belépőjegyei, bérletei – mind-mind arra köteleznek minket, hogy ne adjuk fel.
Nem a csodára várunk, a helyzet megoldására megtettük az első lépéseket. Azokat a helyi kötődésű cégeket, amelyek eddig is rokonszenvvel követték tevékenységünket komolyabb támogatásra kérjük, és a város vezetése is kész újabb áldozatvállalásra. Azonban most úgy látjuk, hogy ez nem lesz elegendő a működésünk minimumához sem. 


Újból a Közönséghez, a színházát eddig is fenntartó Közösséghez fordulunk tehát. Tesszük ezt annál is inkább, mert az első baljós hírek óta tömegével kerestek minket nézők azzal, hogy segíteni szeretnének. Erre több lehetőséget is kínálunk:
- A legegyszerűbb formája a pénzadomány:
Támogatói számlaszámunk: 66000011-15246954 (Centrál Takarék);
Nemzetközi számlaszámunk (IBAN): HU46-66000011-15246954-00000000.
- Lehetőséget teremtettünk támogatói jegyek vásárlására is. Ebben az esetben az Önök belátására bízzuk, hogy a belépőjegy árán felül mennyit fizetnek egy-egy színházi estéért.
- Közhasznú, nonprofit szervezet lévén módunkban áll adókedvezménnyel járó adományozási és tartós adományozási szerződéseket kötni cégekkel és magánszemélyekkel.


Hisszük, hogy mindaz az érték, melyet közösen hoztunk létre, nem veszhet kárba, és biztosak vagyunk benne, hogy egy olyan Közösség, amely eddig is életben tartotta színházát, tenni fog saját magáért. Mert bármily közhelyesen hangzik, esetünkben is a remény hal meg utoljára. A kényszerű keresztségben kapja tehát a Veres 1 Színház megmentésére irányuló kampányunk e nevet: REMÉNYHAL.
Még egy apró kérés: kérjük, ha támogatnak minket, azt ne sajnálatból tegyék. Tegyék meggyőződésből, szolidaritásból, a közösségért érzett felelősségből. Köszönjük!


Venyige Sándor
igazgató
Veres 1 Színház

További híreink
Vörös
Vers
2018-10-23 20:22:48, Hírek, Kultúra Bővebben
A Valentin nap eredete
Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
2017-02-14 11:02:59, Hírek, Kultúra Bővebben
Mézes Mackó fesztivál a Medvefarmon
Barna Medvét kap ajándékba Janicsák a 30 éves évfordulóra!
2016-06-15 18:46:54, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>