. Ma Emma napja van.
Állásbörze
2014-03-19 17:24:52
Állásbörze

Állásbörze

 2014-ben április 2-án rendezi meg Állásbörzéjét a Szent István Egyetem.


Célunk, hogy a hallgatók és a térség lakosai számára a munkába állását, munkaerő-piaci informálódását megkönnyítsük. A személyes találkozás során lehetőséget kívánunk teremteni a kiállítók, a leendő munkáltatók számára, hogy kiválasszák a számukra megfelelő, képzett munkatársakat, illetve segítjük a potenciális munkavállalók felkészülését a munkakeresésre, munkába állásra.


Állásbörzénket a lakosság körében is meghirdetjük, ezért azokra a cégekre is számítunk, amelyek a frissdiplomások mellett alap- vagy középfokú végzettségű munkavállalók (pl. szakmunkások, technikusok), valamint gyakornokok jelentkezését is várják.


Egyetemünk az Állásbörzét megelőzően hallgatóinak és a térség lakosainak ismételten felkészítő programokat szervez. A felkészítő napon és a börzén kínált tanácsadásokon (önéletrajz-írási tanácsadás, próbainterjú, grafológia, számítógéppel támogatott pályatanácsadás) való részvétel térítésmentes, azonban minden esetben előzetes jelentkezéshez kötött.


A Gépészmérnöki Kar által szervezett Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börze keretében bemutatkozhatnak a gépészmérnök gyakorlati helyeket kínáló vállalatok, és közvetlenül találkozhatnak egyetemünk hallgatóival, oktatóival.


Egyetemünk az Állásbörzét megelőzően hallgatóinak és a térség lakosainak ismételten felkészítő programokat szervez.

A felkészítő napokon  és a börzén kínált tanácsadásokon való részvétel térítésmentes, azonban minden esetben előzetes jelentkezéshez kötött.

A felkészítő napon az alábbi tanácsadásokra jelentkezhet:

  1. Önéletrajz-írási tanácsadás
  2. Magyar próbainterjú
  3. Pályaorientációs grafológiai
  4. Bosch You Meet Industry mérnök és gazdász SZIE hallgatóknak

További információk


További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>