Új, megfelelő iskolát kerestem. Telefonok, internetes tájékozódás után személyes találkozó. Az iskola honlapján hangzatos idézetek, a pedagógiai programban reményt adó ígéretek csalogattak.

A személyes találkozón elhangzottak, és az előzetes tájékozódást követően döntöttünk. Jövünk. A házunk eladását követően költöztünk. Bár furcsálltam, hogy nem kaptunk szerződést, de miután egy-két alkalommal megjegyeztem és igazi választ nem kaptam, többé nem törődtem vele. Nyitottan, megelőlegezett bizalommal álltam az ott dolgozó pedagógusokhoz. Az alábbi eset is ezt bizonyítja.

2017. március 16-17-én lányom osztályának kétnapos kirándulást szerveztek. Amikor erről első alkalommal értesültem, első gondolatom volt, hogy a fentiekben részletezett állapota miatt nem engedem el. De a pedagógusok meggyőztek, hogy fel vannak készülve kislányom problémáinak megoldására, hiszen éppen ilyen gyermekekkel foglalkoznak évek óta, nagyon jól tudják mi a teendő. Tudom, hogy szükséges a leválás, az elengedés, az önállóság. Az intézmény dolgozói iránt tanúsított bizalmamat és jóhiszeműségemet bizonyítja, hogy félelmeim ellenére Eszter részt vett a programon.

ndulás előtt ismételten elmondtam személyesen az Igazgatónőnek és jelenlévő iskolatitkárnőnek, hogy Eszter fél a sötétben, súlyos alvászavarokkal küzd, nem alszik el egyedül. Az elalváshoz gyógyszert szed (Melatonin, 3 mg). Az Igazgatónő ismételten megnyugtatott, biztosított, hogy nem lesz semmi probléma.

21 óra 30 perckor érkezett az első sms: fél, sír, egyedül van a sötétben, nem tud elaludni, nagyon hiányzom Neki. Természetesen próbáltam megnyugtatni, sajnos ez nem sikerült. Felhívtam az igazgatónőt, kértem, hogy legyen, szíves menjen át Eszterhez és próbálja megnyugtatni. Emlékeztettem arra, hogy indulás előtt milyen ígéreteket kaptam, az általam jelezett, a várható problémákkal kapcsolatban. Morcosan közölte: „Erről hagy ne vitatkozzak most veled!”

em sokkal később az Igazgatónő felhívott, ingerülten közölte, hogy elindulnak vissza Harkányból, haza hozza Esztert, akivel valóban gondok vannak. Felajánlottam, hogy elmegyek érte, hiszen nem hagyhatja magára az éjszaka kellős közepén a többi gyermeket, de ezt az Igazgatónő ezt határozottan visszautasította. (Igaz, még két kísérő jelen volt, de a felelősséget a gyerekekért ő vállalta…)

elefonon többször is próbáltam kislányomat elérni, sms-t küldtem neki, hogy megtudjam elindultak-e, hogy érzi magát, de nem vette fel, nem reagált. Azt a két órát nem kívánom senkinek!

iután hajnali fél egykor megérkeztek, próbáltam az Igazgatónővel beszélni. A félig lehúzott ablakon mindösszesen annyit dobott ki: "Én voltam a fasz, hogy elvittem magammal."

Hazaérkezésünk után Eszter elmondta, hogy az Igazgatónő ordítva leszidta a tanárok, és a többi gyerek jelenlétében, porig alázva őt ezzel. Azt ordította, hogy „ez szemét dolog volt tőled, most majd senki nem fog miatta kirándulni, menni"; "elmebeteg vagy",; „ha az én gyerekem lennél már rég felpofoztalak volna”; „ez csak hiszti”. A gyermekemnél lévő mobiltelefont elvette, elolvasta üzenetváltásainkat. Indulás előtt az autónál pedig rá kiabált: „Beülsz az autóba? Mi a faszra vársz?”.
Az Igazgatónő a telefont később sem adta vissza neki, egész úton lányánál volt (aki szintén az autóban ült), megérkezéskor tőle kaptam vissza azt.
Eszter elmondta, hogy egész úton hazafelé hozzá sem szólt. Frusztrált volt, szorongott, félt, hogy megint kiabál vele. A történtek a nehezen felépített biztonságérzetét totálisan szétzúzta.
Az Igazgatónőben az arra irányuló jó szándék leghalványabb jelét sem lehet felfedezni arra irányulóan, hogy enyhítsen valamit a helyzeten, hogy kissé megnyugtassa, segítsen neki ebben a kiszolgáltatott helyzetben.
Mielőtt bárki bármit mond: legyen annyira empatikus, hogy beül abban a bizonyos helyzetben abba a bizonyos autóba! Felnőtt fejjel mit tett volna? Igen, valóban vannak megoldások: tarkón csapja, leordítja a haját, helyre teszi, de egészen biztos, hogy nem hagyja magát. Nos, akkor és ott a lányomnak mennyi esélye volt erre?
 
Döbbenetes dolog, ha belegondolunk! Ha ez az eset kiegyenlített erőviszonyok mellett (felnőtt – felnőtt) történik, az micsoda nyilvános felháborodást von maga után! Hogy hogyan engedi meg magának VALAKI, hogy ilyen stílusban, ilyen szavakat használ egy másik VALAKIVEL szemben? Hogy VALAKI milyen jogon olvassa el más VALAKI privát üzeneteit, honnan veszi a bátorságot VALAKI, elveszi annak a másik VALAKI telefonját? Ezt hogy is hívják? Szépen sorban: rágalmazás, levéltitok, személyiségi jogok megsértése és korlátozása, a magántulajdon tiszteletben tartásának mellőzése… Igen, ez így van! Ha a sértett fél felnőtt VALAK ez mind igaz.

De a gyerek ebben a helyzetben is csak valaki…
Így viszont a VALAKI csak közalkalmazottként, foglalkozás körében elkövetett pszichikai és erőfölényével visszaélve „Biztos igaza volt!”; „Meg volt rá az oka!”, „Ezt a gyerek (kis senki valaki) nyilván valamivel kiérdemelte!”; minősített tettet követte el.  Kíméletlenül, okokat nem firtatva meg is született az ítélet. „A mai gyerekek milyen neveletlenek és elkényeztettek”; „Meg kell nézni a szülőt…”… Sorolhatnám még, de minek? KINEK?

A dolgot súlyosabbá teszi, hogy asz elkövető gyógypedagógus. Igenis, alapvető elvárás vele szemben, hogy egy ilyen, vagy hasonló helyzetet, a gyermek érdekeit és egészségét szem előtt tartva, megnyugtató módon megoldjon.

2017.03.20-án reggel (a kezelőorvossal történt egyeztetés követően) Esztert iskolába vittem, ekkor próbáltam beszélni az Igazgatónővel, kértem beszéljünk meg a történteket. Válasza ismét elutasító volt, azt közölte, hogy "hivatalosan nem vagyok hajlandó beszéli erről."
A történtekkel egy időben felvettük a kapcsolatot az Integrált Jogvédelmi Szolgálattal, mely az EMMI szervezete. Részletes tájékoztatót kértek az esetről.

Tájékoztattak arról, hogy amennyiben gyermekünk számára nem születik megnyugtató megoldás, úgy jelezzük ezt feléjük, ekkor segítségükkel az eset az oktatási jogok országgyűlési biztosának hivatala elé kerül.

(vége a II. résznek)

Kapcsolódó> I. rész