. Ma Ivó, Milán napja van.
Csurka István végső útjáról…
2012-02-18 20:19:22
Csurka István végső útjáról…

Csurka István végső útjáról…

Dörner György, az Új Színház igazgatója Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól. Az ’56-os hősök parcellájában lévő sírnál a gyászoló tömeg elénekelte a Himnuszt, majd tapssal búcsúztak Csurka Istvántól.

 

A Fiumei úti Sírkert (Kerepesi temető) Magyarország egyik legrégibb összefüggően megmaradt sírkertje. Egész Európában az egyik legteljesebb „Nemzeti Pantheon”, ahol történelmünk és kultúránk nagy alakjai: politikusok, művészek, tudósok nyugszanak.

 

1855-ben Vörösmarty Mihály volt az első jeles személyiség, akit itt helyeztek nyugalomra. Temetése egyúttal a Bach-rendszer elleni néma tiltakozás is volt. A továbbiakban a magyarság legnagyobbjai találtak végső nyughelyre e temetőben.

 

Akik csak egy keveset hallottak a parcella történetéről, nevéről azok is a forradalomra és az itt eltemetettekre – köztük Nagy Imre volt miniszterelnökre asszociálnak, de ő a Rákoskeresztúri sírkertben nyugszik. Itt található azonban Batthyányi síremléke, és Antall József örök nyugvóhelye is.

 

A parcella nem csak a nemzeti harc, bukás és feltámadás szimbóluma, jelképe a nemzet sokévtizedes kettészakadottságának is. Ötven évvel a forradalom után a forradalom és a kommunista rendszer öröksége körül még mindig elkeseredett viták folynak, az évfordulókon a baloldali megemlékezőket, sőt a forradalomnak a politikai baloldalra került résztvevőit is gyakran köszönti füttyszó a 301-es parcellában.

Szatzsu

 

További híreink
A veresegyházi misszió a mienk!
Az idén 24 milliárd forint kellene az államosított kórházak felújítására, de honnan? Talán, azoktól a kórházaktól, akiknek rendben van az anyagi háttere, akik előrelátóan...
2012-05-18 16:41:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
OTP kényszerértékesítés újabb mocskos példája
Apropóját a cikkemnek az az olvasói levél adta, melyet egy olyan egyedülálló hölgy írt, aki a legmesszebbmenőkig hitt a banknak és megtette mindazt, amire kérték: mégis p...
2012-05-18 12:23:08, Hírek, Fókuszban Bővebben
Még tart a drogmaraton
A szervezőktől megkaptuk a második hét összefoglalóját. Ajánlom figyelmébe a szülőknek, gyerekeknek, hogy korunk veszélyére időben tudjanak reagálni. Valóban hasznos besz...
2012-05-16 13:54:15, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Anyák Napját hagyományosan, május első vasárnapján ünnepeljük. Maga az ünnep nagyon régi, már az ókori Görögor...
Bővebben >>