Egy melós levele |
2013-02-25 16:36:47 |
Rainer M. János, Széchenyi díjas történész, úgy vélte 2006-ban, hogy a Kádár-korszak abban különbözött a szovjet befolyás alatt álló, többi kelet-közép-európai ország társadalmaitól, hogy jobb volt az emberek közérzete, mely több tényezőnek tulajdonítható: kiszámítható, garantált növekedés, mindenki rengeteget dolgozott, mert volt munka, és növekedett az életszínvonal.
Ezért, bár Kádár Jánosról nem lehet sok jót elmondani, és semmiképpen sem gondolja hősnek, életútjában nem lát morális példákat, és még azt sem gondolja, hogy mindenképpen a lehető "legjobb" vezetője volt Magyarországnak.
Nem gondolja továbbá azt sem, hogy szűk mozgásterét maximálisan kihasználta volna. Tényként említi azonban, hogy tehetséges politikus volt, aki valóban meghatározott egy hosszú korszakot a 20. századi történelemben.
Érthető azonban, hogy különösen erős a nosztalgia iránta többek közt azért, mert volt a Trabant, a kockaházak, a piros útlevél és élelmet is lehetett kapni. Véleménye szerint, elmondható, hogy az 1956-ot követő megtorlások és bebörtönzések sem tudták erodálni a társadalmi kohéziót és szolidaritást.
Az életszínvonal-növekedésnek viszont politikai hatása is volt, és ezért következett be az, hogy sokan vágyakozást éreznek az 1980-as évek iránt.
Amint, írtam, ez egy Széchenyi-díjas történész véleménye volt. Nézzük, hogyan vélekedik erről egy melós, napjainkban.
Ők elérték a céljukat és elvárják, hogy velük együtt visítsuk az üres vályú előtt, hogy milyen rossz is volt nekünk akkor, amikor még nem vályúból, moslékkal etettek minket.
Abban a rohadék rendszerben lakást adtak a fiatal házasoknak, ma devizahitelt kaptak és többségük el is menekült az országból emiatt.
Abban a rohadék rendszerben, ha nem mentünk el dolgozni a rendőr kergetett minket, ma akkor kergetnek minket, ha dolgozni akarunk vagy feketén munkát vállalunk.
Abban a rohadék rendszerben mindenkinek volt mit ennie, nem adalékokkal, hamisított húsokkal, lejárt szavatosságú élelmiszerekkel tömtek minket és senki nem volt ráutalva, hogy egy tál levesért naphosszat dolgozzon.
Abban az átkozott rendszerben Trabanttal jártunk ugyan a Balatonra nyaralni, de legalább volt mivel és volt hova. Ma elszédülünk már attól is, ha csak a benzinkutak ártáblájára nézünk és a járdaszigeteknél távolabbra nem jutunk nyaranta.
Abban a rohadék rendszerben, ha betegek voltunk, kórházba mentünk és meggyógyítottak minket. Mára táppénzcsalók, álrokkantak, munkakerülők lettünk.
Ma kétségbeesetten tekintünk rájuk, féltjük őket a holnaptól, mert azt látjuk, hogy semmi, de semmi esélyük a boldogulásra. Ha nem akarjuk, hogy éhen dögöljenek huszonévesen, akkor szinte nekünk kell őket idegenbe taszítani. Messzire tőlünk, olyan messzire, hogy öreg korunkra biztosan magunkra maradjunk.
Szs Utoljára frissítve: 2013-02-25 19:43:43 |