. Ma Emma napja van.
Ha én felszólalhattam volna
2018-09-13 23:01:36
Ha én felszólalhattam volna

Ha én felszólalhattam volna

Ha én felszólalhattam volna a Sargentini-jelentés vitájában, ezeket mondtam volna el.


Orbán egész rendszere a hazugságokara, a féligazságokra, a ferdítésekre és a csúsztatásokra épül.

 

Már a 2010-es választási győzelmüket is csak egy ordas hazugságra építve érték el. Az " Öszödi-beszéd " ügyesen kimazsolázott részleteit nyomták az ország arcába, ügyesen eltitkolva azt a kis apróságot, hogy a " hazudtunk reggel, hazudtunk délben és hazudtunk este " többek közt azért következett be, mert azt a sok trágyát, amit az első orbán-kormány maga után hagyott, el kellett takarítani. A sok korrupciós ügy ( pl. Kaya Ibrahim ) után az emberek bizalmát, hitét a kormányzásban vissza kellett szerezni. Az Öszödi-beszéd egy jó része erről szólt, csak az összevágott, fidesz-féle montázs volt az, ami az egészet ellenszenvessé tette az emberek többségének szemében. ( megismerve a teljes beszédet, ma már sok ember felismerte annak igazságát azok közül is, akik akkor bőszen ostorozták érte Gyurcsányt )

 

Az orbán-kormány első súlyosabb intézkedése, a korengedményes nyugdíj elvonása is egy orbitális hazugságon alapult. Elhitették a " néppel ", hogy a rendvédelmi dolgozók többsége ereje teljében vonul nyugdíjba, hogy aztán a nyugdíj mellé még bevállalva egyéb munkákat dőzsöljön. Az igazság pedig az, hogy az ilyen munkakörökben ( nem az íróasztal mellett ) dolgozók többsége 45-50 éves korára ezernyi betegséggel küzd, a szervezetük a nagy igénybevétel miatt elkopik. Többségük meghal, mielőtt a normál nyugdíjkorhatárt elérné.

 

Aztán jöttek a rokkantak. A kormány arra építette az ellenük kidolgozott " stratégiát ", ami köztudott volt. Hogy bizony, a rendszerváltás idején, mikor tömegesek voltak az elbocsájtások, az akkori 50 környéki korosztályra a munkanélküliség várt. Ezért az orvosok egy része, humánusan leszázalékolt sok olyan embert, akinek a nyugdíjig már csupán 5-6 éve lett volna. ( s akik többsége már egyébként is ezer apróbb-nagyobb egészségi problémában szenvedett ) Orbánék mindezt úgy kommunikálták, hogy sok a csaló a rokkantak közt, rendet kell tenni. Csakhogy 2010-re az ilyen, humanista szempontokból leszázalékolt, már jócskán betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, s már rég nem rokkantnyugdíjas volt. Igen, mint minden rendszerben, itt is voltak csaló, megvesztegethető orvosok és csaló, megvesztegető ingyenélők. Mára már egyértelművé vált, hogy a bizonyítható esetek száma nem érte el a 10%-ot sem.

 

Aztán jöttek a túl jól kereső tanárok, a maguk rémesen sok szabadságával.
Majd a betegek, akik direkt nem tartják be a diétájukat, nem szedik a gyógyszereiket.
Beteg gyerekes szülők, akik visszaélnek a " tartós beteg " igazolással.

 

És szép lassan a társadalom minden rétege sorra került. Féligazságok és csúsztatások mentén, az előítéleteket a végletekig kihegyezve elérte, hogy mára mindenki mindenkire irígy, mindenkit utál.


A statisztikák meghamisításával, átnevezésekkel " elérte", hogy ma már nincs hivatalosan gyermekéhezés ; hogy szinte teljes a foglalkoztatottság.

 

Bárhova nézünk, bármit olvasunk, hallunk tőlük, minden-minden csupa hazugság!

 

Egy kifelé jól működő, tehetős ország lettünk, ahol gombamód szaporodnak a stadionok, a sportlétesítmények, a szállodák, ahonnan milliárdok áradnak a külhoni magyarság megsegítésére, humanitárius segítség a lemaradó országoknak.


Míg határainkon belül újra arat a csecsemőhalál, nő a koraszülések, a betegen/fogyatékkal született gyerekek száma. Az ország egyes térségei halálra ítéltettek, nincs munka, nincs étel, nincs fűtés és már ivóvízhez jutni is egy túlélőtúra. Évről-évre nő a téli időszak fagyhalottainak száma.


Egyre több ember veszíti el a feje fölül a fedelet. Nő a kilátástalanságból öngyilkosságba, alkoholizmusba, szerhasználatba menekülők tömege.

 

És persze nő a felső tízezer, a haveri kör vagyona. Újra eljött a " Rokonok " világa. Mutyik, panamák, korrupció. Eltűnő pénzek... és 2/3. Ami csak alig több, mint 40%. Amit megfélemlítéssel, zsarolással, kényszerítéssel és agymosással értek el.
Alig maradt olyan média, ami a valóságról beszélne, s ami még van, az is elérhetetlen a többség számára. A kormány által uralt és zsebrevágott orgánumok pedig csak győzelmi jelentéseket sugároznak és félelmet gerjesztenek. Hazudnak reggel, délben, este, éjjel. Mert már non-stop üzemelnek.


Nem csak a valós hírek, a kultúra, a tisztességes oktatás is elérhetetlenné vált az ország többségének számára. Bugyuta valóságshow-k és vetélkedők, szappanoperák. Nosztalgia egy olyan kor után, ami milliókat nyomorított meg és százezrek pusztulásához vezetett. Trianon és Nagymagyarország. Szívcsakra, meg a szíruszi eredet, ami hol trák, hol türk, hol az isten tudja mi. Imák a műtét helyett, Krisztus életrajza a valós történelem-ismeret helyett.


Egy ország, amely lépésről-lépésre süllyed vissza az időben. Ahol ismét jobbágyság és földnélküli parasztság, munkaerejét áron alul eladni kényszerülő munkásság van. És földesúrak, helytartók.


Rettegés egymástól, az uraktól, az idegenektől. Begubózás a komfortzónába. Jövőkép-hiány, a többség fásult, beletörődő közönye.

Ez lett Magyarországból 2010 után. Egy európaivá válni akaró társadalomból egy balkáni horda.

 

2010 előtt is mentek a fiataljaink világot látni. Tanulni, megismerni más kultúrákat. Most az életért menekül, aki teheti. A tizenévestől a még dolgozni képes 60-asig. És nem, már nem akar visszajönni. Szétszakadt családok, skype-nagyik országa lettünk.

Egy zilált, ezer darabra hasadt társadalom, ahol szitokszóvá vált a szolidaritás. Ahol hátsó szándékot sejtenek a segítség mögött. Ahol már nem csupán kiröhögik, de megvetik és rettegik a civilt, aki még bárkin is segíteni akar.

 

És ez a nép, ez a társadalom nem magától vált ilyenné!

 

" Gondos kezek " faragták és faragják már gyerekkorától kezdve. Mert csak egy ilyen társadalom képes eltűrni, hogy az orránál fogva vezessék, hogy belehazudjanak a képébe, miközben kizsebelik, hogy uralják, hogy leigázzák.

 

Ez az Orbán-kormány! Ez a fafaragó-művész, ez a szobrász, aki halott anyagként tekint azokra, akiket bölcs kormányzással boldoggá tennie illenék. Akik belőlünk élnek, belőlünk gazdagodnak. 


Nem illiberálisok, nem kereszténydemokraták, csak rablók! Kalózok, akiknek lassan már nem elég az ország, de Európát, s majd a világot is akarják.

Persze, csak akkor, ha hagyjuk!!!!

 

                                                                                                                   (a szerző M.E.B. engedélyével másolva)

További híreink
Neked mennyire fontos kutyád egészsége?
Hol vannak már azok az idők, amikor a kutyákat is egy kalap alá vették a többi haszonállattal, és a ház őrzése volt a feladatuk?
2020-01-20 19:08:35, Hírek, Vélemény Bővebben
Gondolataim a helyi önkormányzati választásról
Célegyenesbe fordult a kampány, amelynek eredményeként a választások után egy „új”(?) képviselő testület fog felállni. (Amely további öt évre döntő befolyással lesz tele...
2019-10-04 13:43:07, Hírek, Vélemény Bővebben
Az Orbán-rezsim bírósági ítéletek, európai uniós döntések ellenére nem fizet
Iványi Gábor mindig az üldözöttek mellé állt. Másokért odaláncolta magát a fákhoz, a kerítésekhez, az ajtókhoz. Vajon őt megvédi-e valaki?
2019-08-06 19:21:50, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>