. Ma Gedeon napja van.
Környezetvédelmi vetélkedő
2014-08-18 13:08:44
Környezetvédelmi vetélkedő

Környezetvédelmi vetélkedő

Vasárnap, jó időben, jó hangulatban, bár egy kicsit kevés résztvevővel megtartották a  meghirdetett környezetvédelmi vetélkedőt.


A Pamut-tó partján gyűltek a gyerekek szüleikkel. A helyet el sem lehetett volna téveszteni, már messziről látszódtak a figyelemfelhívó színes lufik. Jöttek a szülők a csemetékkel, apróságokkal babakocsiban, elkísérve a nagyobb testvért. A promotálás ellenére a városban lakó kisgyerekesek valószínűleg úgy értékelték, ez csak az ivacsi gyerekeknek szól, ezért a város többi pontjáról nem nagyon érkeztek gyerekek, miközben a környezetünk megóvása mindenkit érint.

 

Először négy csapat jött össze,  de a végefelé egészen jól alakult a létszám és a hangulat. 30 versenyző 6 csapatban indult. a szülőket is bevonva a játékba. Aki a helyszínen volt, azt gondolhatta, nagyon sokan vannak, olyan hangerővel próbálták a gyerekek szinte egymás szavába vágva bekiabálni a helyes válaszokat a feltett kérdésekre.

 

Vankó István vállalta a verseny levezetését, bizony nem volt könnyű dolga olykor-olykor megállapítani, hogy melyik csapat is mondta be elsőnek a jó választ. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, egy-egy jó válasz után már mehettek is a szponzorok által felajánlott ajándékokból választani maguknak, így érthető volt az egymás túllicitálása.

           

Az első lett a Mosómedve csapat, a második az Ivacsi Mamut, harmadik a Veresi Mézesmackó,, második harmadik a Zwilling, negyedik Barázdabillegető, 5. Budai, de gondolom, mindenki nyertes lesz, hiszen ezek a gyerekek felnőve talán sokkal jobban vigyáznak majd az őket körülvevő környezetre, mint ahogy azt manapság tapasztalhatjuk.

 

Utoljára frissítve: 2014-08-21 16:37:49

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>