Rettenetesen érzem magam. Egyszerűen azért, mert működik a látásom és hallásom. És az átélt "élményt" tovább fokozza a gondolkodásra való képességem.

Nem tehetek róla, ezt kaptam születésemmel.

"Ne az figyeljék amit mondok, hanem azt amit teszek!"

Látok. Hallok. Mit? 

Hajléktalanokat, éhezőket. És hallom, hogy ilyen nincs. Ha van, csak azért, mert nekik így jó.

Látok sok - sok gyermeket, akiket elszakítanak szüleiktől, akiket megaláznak és bántanak már intézményi szinten. És hallgatni kell, hogy nincsen semmi probléma! Aztán látom ám, hogy aki ezt mondja pont nem oda viszi reggelente a csemetéjét. De azt mondják nekem, hogy ez magánügy. És még azt is mondják, hogy mindenkinek joga van magántanárt, magániskolát fizetni.

Látom a tehetetlenségben vergődő szülőket, akiktől elveszik a szabad döntések jogát. És közben harsogják, hogy keresztényi értékeket az iskolákba és az óvodákba! Na meg háborús tudnivalókat. Mert az fontos az identitás végett.

2018 a családok éve. Szülj még gyereket! Tisztán hallom, hogy a család a társadalom alapköve, de látom, a szexuális erőszak elleni egyezmény nekünk nem kell. Úgy hallottam, a nők amúgy is több tiszteletet kapnak, mint ami kijár. És pedig azért, mert ha a nők eleget tennének a közügyet képező kötelességüknek, és szülnének 4 - 5 gyereket, az erőszak lehetősége fel sem merülne.

Egyébként pedig hazaáruló az, akinek nincsen gyereke (és itt a férfiakat sincsenek kímélve).

Eldöntik, hogy kinek mi a magánügye.

Törvénybe iktatják a magánélet védelmét, de olyanjuk csak nekik van.

Látom a plakátokat. Hamarosan jön a következő sorozat.

Nem vagyok képes nem látni az idegen föld felé áramló sokaságot, miközben azt mondják, az befelé jön.

Muszáj látnom a kilakoltatásokat is, pedig a devizahitelekről állítják, megoldották. Nem egészen egy éve megígérték, nem leszünk a kilakoltatottak országa. Mondták, egyetlen családot sem foszthatják meg otthonától. Most látom ám, ez nem így van. Dehát a lakhatási jog már nem is alkotmányos jog.

Nyugdíjasok, sérültek szorulnak a társadalom perifériájára. 

Hallom, hogy pusztuljon az, aki nem képes magát fenntartani. 

Ez csak ellenzékben volt probléma. 

Hallom, hogy a roma integráció milyen sikeres, aztán máshol hallom, hogy képtelenség őket integrálni. És hallom azt is, hogy milyen jó a közmunka, mert addig sem lopnak.

Egyébként is mindenki annyit ér, amennyije van.

Látom a hihetetlen gyors meggazdagodásokat. Azt mondják, ez azért van, mert okos...

Hallom az ellentmondásos, gyűlölködő nyilatkozatokat a kereszténység köntösébe bújtatva, de látom, ez maga a szabadjára engedett féktelen gonoszság.

Látom a keletre nyitást, miközben hallom a nyugathoz való ragaszkodást. 

Hallom, hogy az EU kommunistákkal van tele, és azt, hogy ez nagyon nem jó. Közben látom, hogy a vietnámi kommunista vezető itt parádézott, és azt is látom, amikor Orbán Putyin előtt vigyázban áll. 

Látom az ide - oda dörgölőzést. Hallom a Dakota mondásokat, állítják a Türk rokonságot, ami önmagában gyanússá teszi a finnugor elméletet.

Látom az identitásért folyó állhatatos küzdelmet, csakhogy ez az identitás kissé ingoványos talajra épült. És kissé csapongó is.

Látom a kórházakat. Hallom, hogy ott is minden rendben, és aki beteg, magára vessen! Be kellett volna tartania a tízparancsolatot!

Hallottam, hogy nem lesz 5 milliós fizetés, én mégis úgy látom, lett.

Látok sok - sok stadiont, értékelhető teljesítményt és nézőt pedig nem. 

Arcomba tolják a kisvasutat, a közvilágítást (vagyis azt pont nem), a kastélyokat, órákat és táskákat, yachtokat...

Rám köpik most már szinte naponta, hogy éppen miért vagyok hazaáruló. Azt mondják takarodjak innen, és hogy még belém is rúgnak.

Hallom hogy keresztények, de ennél nagyobb mértékű Istenkáromlást még nem láttam.

Látom nevek listára vésését, matricák ragasztását. 

Hallom, hogy itt demokrácia van, miközben törvényes tüntetést oszlat a rendőrség. 

Nem tudom nem látni, ahogy tv csatornákat és újságokat kebekez be a kormány saját propaganda célokra használva azt, de mondják, szólásszabadság van.

Látom a Nívó díjat, és hallom a díjazott színvonalat nap - mint nap.

Látom a saját két szememmel a bukást, aztán hallom, hogy ez igazából győzelem.

"Ne az figyeljék amit mondok, hanem azt amit teszek!" 

Azt nem mondta, hogy gondolkodj is. Én mégis megtettem.

Láss! Hallj!

És akkor jöhet a gondolkodás. Innentől ez a te dolgod.