Végrehajtás magyar módra |
![]() ![]() |
2013-01-31 10:19:13 |
A 2012. január 1-én hatályba lépett, új adatvédelmi törvény számos változást hozott. Ezek között olyanok is vannak, amelyek kiváltották az Európai Unió tüzetesebb vizsgálatát.
Mégis, az összehasonlításból kiderül, hogy nem sok minden változott. Továbbra is akkor kezelhető személyes adat, ha azt egy törvény közérdekből elrendeli, vagy az érintett beleegyezik az adatkezelésbe.
Több szakértő véleménye szerint, amennyiben tartozás van valamilyen Szolgáltató illetve Bank felé, és már egy idő eltelt nem fizetéssel a szolgáltató illetve bank kiadja harmadik félnek a személyes adatokat, behajtás jogcímén. Ezzel azonban, súlyos bűncselekményt követnek el! A személyes adatkezelésről szóló törvény szerint nem adható ki személyes adat harmadik félnek csak abban az esetben, ha az adóst erről levélben tájékoztatják, és beleegyezését megkapják. A törvény 6. §.-nak 8. pontja szerint, azonban:... „(8) Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.”
Abban az estben, ha adósság kezelő faktoring cégek megkeresik az adóst, hogy a nevesített szolgáltató, vagy bank kezelésébe, illetve tulajdonába adta az adósságot, felmerülhet a kérdés, hogy vajon jogában állt-e?
A szolgáltató, illetve bank nem jogosult a követelésének eladására, mert az adós a szolgáltatóval. illetve bankkal kötött szerződést és nem a faktoring céggel.
Ezek a faktoring cégek teljesen jogtalanul járnak el. Követelés kezelésére sem jogosultak csak az a cég, akivel az adós szerződést kötött.
Ha az adós valamikor mégis szóban vagy írásban beleegyezését adta ezen adatok kiadására, írjon levelet a faktoring cégnek, hogy kéri az adatai azonnali törlését, mert nem velük szerződött, hanem a jogosult szolgáltatóval vagy bankkal. Továbbá az adós írjon egy levelet a szolgáltatónak vagy a banknak és szólítsa fel, hogy úgy rendelkezik, hogy ezen túl az adatait zártan kezeljék és megtiltja az adatok harmadik félnek való kiadását.
Cikkem felénél tarthattam, mikor levelet kaptam Kovács Lászlótól, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület főtitkárától.
Folytatás a Pest Megyei Hírhatár oldalán >
Szs Utoljára frissítve: 2013-02-05 10:55:41 |
