...a "senki sem lehet másodosztályú magyar állampolgár"...

Manapság - nyilván a választási kampány okán - ismét felélénkültek a kettős, vagy néha még "többes" állampolgársággal kapcsolatos politikai nyilatkozatok. Ki-ki megpróbálja ebből a maga hasznát érvényesíteni, elfeledkezve arról, hogy "az állam polgára" egész életében fontos ember, nem csak négy évente néhány hétre !

Jól érzékelhető, hogy egyes politikusok az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaikban - nemritkán korábbi álláspontjuk, sőt legjobb meggyőződésük ellenére - mostanában inkább "népszerűt" akarnak mondani, mint igazat.

Az állampolgársággal kapcsolatban szeretném nagyon személyes, néha talán eretneknek tűnő véleményemet megosztani. Ezeket most főleg a gyakori jelszavak, vagy inkább "lózungok" köré csoportosítanám.

Az egyik ilyen az állampolgárságból fakadó "szerzett jog".

Véleményem szerint a jelenlegi állampolgári jogokat népünk  évtizedek, sőt évszázadok alatt harcolta, vagyis vívta ki, néha külső elnyomókkal, de többnyire saját uralkodóival szemben. (Ezért nekem - főleg a "szerzés" szó sokféle értelmezése miatt - jobban tetszene a "kivívott" állampolgári jog, de ez részletkérdés.)

Úgy gondolom, hogy "frissensült" , korábban sosem volt külföldi polgártársaink jogot legfeljebb új, választott hazájukban "szerezhettek", (azt is főleg az ottani állampolgárság elnyerése útján). Magyar állampolgári jogokat pedig  csak (ajándékba) kaptak...

Aztán itt vannak a választójoggal kapcsolatos "aranyköpések", mint például a "magyar és magyar közötti megkülönböztetés tilalma", vagy a "nem lehet senki másodrendű állampolgár", stb.

Harsogják mindezt ugyanazok, akik az általuk alkotott választási jogszabályokban mindezeket szinte előírják! Mi az, ha nem megkülönböztetés, amikor a belföldiek egyéni jelöltre is szavazhatnak, a külföldiek pedig csak listára? Mi az, ha nem megkülönböztetés, amikor az egyik külföldön élő és dolgozó magyar állampolgár levélben is szavazhat, a másik pedig nem?

De számomra mégsem ez az igazi "megkülönböztetés"!

A hazai magyar állampolgár - születése pillanatától - nemcsak állampolgári jogai birtokába lép, hanem azonnal állampolgári kötelességei is keletkeznek! ( Amelyek őt eleinte a szülőn, gondviselőn keresztül, később saját jogon terhelik! A kötelező védőoltástól a tankötelezettségen, adókötelezettségen keresztül  számos honvédelmi és katasztrófavédelmi kötelezettségig.) Ezek rajta számon kérhetőek, sőt számon kérendőek, elmulasztásuk pedig szankcionálható!

Egy demokráciában az állampolgári jogok és kötelességek szerves egységet alkotnak, egymástól elválaszthatatlanok. Ott csak annak lehetnek (és vannak) ilyen állampolgári  jogai, akik az állampolgári  kötelességeiket is teljesítik!

Miközben az új "alaptörvény" ránk hazaiakra a korábbi Alkotmánynál sokkal  kevesebb jogot testál és sokkal több kötelezettséget ró, politikusaink a külföldön élők kapcsán szinte kizárólag a jogaikat hangsúlyozza. Kötelességük eszerint nincsen.

Vannak és mindig is voltak persze kizárólag csak jogokkal járó "titulusok". (Az egyesület tiszteleti tagja, a klub örökös tiszteletbeli elnöke, a kerület díszpolgára, az egyetem díszdoktora, stb.) Ők is csak "alkalmakkor" szoktak megjelenni, helyük a drapériás asztalnál, de minimum az első széksorban van. Egyetlen "erkölcsi" kötelességük mindössze annyi, hogy "tisztújításkor" arra szavazzanak, aki őket ebbe a kiváltságos pozícióba helyezte.

Mindezt most helyezzük be a politika világába!

A közelmúltban százezer számra "születtek" olyan magyar állampolgárok, akiknek ebből fakadó jogai csorbítatlanok (és csorbíthatatlanok), miközben az ezzel járó kötelességek őket nem terhelik, azok rajtuk nem kérhetőek számon, elmulasztásuk szankcionálása pedig eleve lehetetlen!

Őket én mindezért - minden sértő szándék nélkül - bátran nevezhetem tehát hazám "tiszteletbeli", vagy "dísz" állampolgárainak. És persze a velük szemben támasztott, de inkább csak tőlük elvárt egyetlen (nem állampolgári, sokkal inkább "erkölcsi", vagy még inkább "hazaffyas" ) kötelességük pedig csak annyi, hogy arra a pártra szavazzanak, amelyiktől ezt a kitüntetett titulust megkapták.

Ők fogják befolyásolni annak a leendő parlamentnek az összetételét, amelynek - az állampolgárokra nézve - pozitív döntései mindenkire, így rájuk is, negatív döntései pedig kizárólag ránk vonatkoznak majd!

A kampányból kölcsönvett kifejezéssel élve: "Mi rezsijük van rá?"

Tudom, hogy minden voksért meg kell küzdeni, de nem mindegy, hogy hogyan! Szívem egész melegével támogatom külhoni honfitársaimat, de amíg ilyen sovány a kassza, jó lenne (láthatóan kampánycélokból) kevesebb százmilliót  költeni külföldi egyetemek, civil körök és "kreppnájlon" népi együttesek támogatására, miközben omladoznak a hazai egyetemek, haldoklanak a hazai közgyűjtemények és színházak, az iskolákba tornaterem és angol WC kellene, de legalább néhány új könyv az iskolai könyvtárba!

Mindezek okán én álságosnak, ugyanakkor logikai nonszensznek tartom a "senki sem lehet másodosztályú magyar állampolgár" jelszót! Igenis lehet, sőt már van is!

Másodosztályú állampolgár az, aki itt él és itt viseli a közterheket! Pedig egyetlen bűne az, hogy csak egy hazája, egy állampolgársága, ezáltal csak egy szavazata van! (Ráadásul az sem biztos, hogy a hatalom számára megfelelő pártra fogja leadni...)

És ha már személyes ez a vélemény: Óva inteném az ellenzéki pártokat attól, hogy  ebbe a kufárkodásba ők is beszálljanak! Ezen a pályán nekik semmi esélyük a győzelemre, meg aztán már el is késtek vele.. Ezzel tehát "onnan" szerintem nem fognak több szavazatot nyerni, mint amennyit ugyanezen okból "innen" veszíthetnek! A külhoni magyarok sem mind buták, a nekik juttatott ajándék ugyan sok mindenre feljogosítja, de semmire sem kötelezi őket!

Akadhatnak közöttük "hálátlanok" is...