Minden iskolában csak megtűrtek leszünk, és egyre kevesebb az esély, hogy megkaphassuk azt a plusz figyelmet, amire Eszternek a sikeres előrehaladáshoz szüksége van.

Eszter most 13 éves. Tanulási nehézségeiről, az iskolával kapcsolatos élményeiről, a családjával közös küzdelmeikről édesanyja, Erika mesélt legutóbb. Most abba enged betekintést, milyen lehet Eszternek lenni. 

Eszter mindig rajzolt, egészen kicsi kora óta. Nem feltétlenül konkrét élményeket örökít meg, a vágyait, az érzéseit is így jeleníti meg. Minden rajzának jelentése van. Sokan megrémülnek tőle, mert nagyon erős hatású képeket készít, néhányan nyomasztónak látják az alkotásait.  Szeret különböző technikákat kipróbálni, videókat néz a YouTube-on, és technikákat les el, amiket aztán a maga kedvére kever vagy próbálgat. Sokszor nem elégedett magával, folyamatosan fejlődni szeretne. Egyszer négyest kapott rajzórán, mert egy tájképén sokféle színárnyalatot használt, pasztellel belemaszatolt az egyszínű alapba. Akkor nagyon kiborult ezen, de szerencsére az ilyen élmények sem tántorítják el attól, hogy a saját nézőpontjánál maradjon. Az alkotás vágya és öröme erősebb benne annál, hogy kívülről el lehessen nyomni. Később is szeretne a rajzolással foglalkozni, akár komolyabb szinten is. A másik nagy szerelem a ló. Azért, hogy lovak közelében lehessen, bármire képes. Tavaly nyáron önkénteskedett egy állatmenhelyen, takarított, almozott, nem zavarta a kosz. Közben pedig a Túró Rudit villával eszi, hogy ne legyen maszatos a keze. Találtunk egy középiskolát, ahol lovásznak tanulhat, ha kihúzzuk a következő két évet, nyolcadik után oda szeretne járni. Ha lovak közelében lehet, és rajzolhat, akkor rendben lesz, ebben biztos vagyok. A múltkor hallotta a tévében a kifejezést, hogy valaki autizmusban szenved. Felháborodva kapta fel a fejét: “Úgy nézek ki, mint aki szenved? Maximum te szenvedsz tőle néha, Anya!” És valóban: ő természetesnek éli meg az állapotát, csak sokszor ütközik számára érthetetlen akadályokba. Most, hogy az új törvényi szabályzásnak köszönhetően nem, vagy csak nagyon rugalmatlan feltételekkel lehetne magántanuló, tovább szűkülnek a lehetőségeink: minden iskolában csak megtűrtek leszünk, és egyre kevesebb az esély, hogy megkaphassuk azt a plusz figyelmet, amire Eszternek a sikeres előrehaladáshoz szüksége van.

Eszternek lenni nem mindig könnyű. Nem maga az ADHD vagy az autizmus nehéz, ezekkel teljesen jól együtt lehet élni. Ami nehéz, az a külvilág hozzáállása, és a tolerancia teljes hiánya. Nem azért nehéz így élni, mert Eszter olyan, amilyen, hanem azért, mert az emberek olyanok, amilyenek. Amikor azon gondolkodik el, hogy miért ölik meg egymást az emberek, mert ez számára teljesen felfoghatatlan – erre mit mondjak? Nagyon egyszerű, és etikailag teljesen helytálló kérdései vannak, amire ebben a világban nem lehet egyértelmű és jó válaszokat adni. Nagyon őszintén rá tud mutatni a félreérthető vagy rossz dolgokra, és ez sokaknak nem tetszik, mert tükröt tart nekik. Sokszor nem is érzi, ha megbánt valakit az őszinteségével, mert ő csak kimondja, amit lát. Néhány dologban nagyon érett, más dolgokban pedig sokkal gyerekesebb, mint a kortársai. Vagy talán nem is gyerekesebb, inkább tisztább, őszintébb. Ez nagyon nagy dilemma is számomra: akarom-e, hogy integrálják abba a világba, ami őt bántja? Ott két dolgot tehet: vagy asszimilálódik, hogy ne bántsák, vagy igyekszik megőrizni a saját egyéniségét, de akkor áldozattá válik. Azt mondják rá, hogy problémás gyerek, pedig ez a probléma nem benne rejlik: ez a külvilág problémája. Ő egy nagyon tiszta lélek egy olyan világban, amelyik ezt nem tudja elfogadni.

Nagy nehézséget okoz, hogy mindent szó szerint vesz, amit mondanak neki: így könnyű becsapni, és sokszor csalódik másokban. Ugyanakkor ő is elvárja, hogy pontosan megértsék, amit mond. Ez nem mindig egyszerű: sokszor túl tiszta a logikája, ezért nagyon fontos, hogy sokat beszélgessünk vele, mert egy felnőtt képes túlgondolni a dolgokat hozzá képest, és félreérti.Van most egy kiskutyánk, mielőtt hozzánk került, nem sokkal azelőtt pusztult el az öreg kutyánk, akit Eszter nagyon szeretett. Mikor az új kutyust hazahoztuk, először nagyon örült neki, aztán egyszer csak közölte, hogy vigyük vissza, nem akarja, hogy itt legyen. Megtehettem volna, hogy nem firtatom az okokat, csak engedek a kérésének. De mielőtt döntöttünk volna, megkértem, hogy beszélgessünk róla, mi a gond. Kiderült, hogy ő nagyon szeretné ezt a kutyust, de nemrég veszítette el az előzőt, és nem akarja még egyszer átélni azt a fájdalmat, amit egy kutya elvesztése okoz. Ezért fél attól, hogy az új kutyát is nagyon megszereti majd. Végül megtartottuk a kutyát és nagyon örül neki. De ehhez kellett egy hosszú tisztázó beszélgetés.

Tudom, hogy mások is vannak hasonló, sőt, sokkal nehezebb helyzetben. Mi meg tudjuk fogalmazni, mire van szükségünk, másoknak nincs hangjuk, hogy elmondhassák. Bele se merek gondolni, hogy ők és a gyerekeik mit élhetnek át nap mint nap. Hogy milyen úgy felkelni, hogy beleszakad a szíved abba, ami a gyerekeddel történik, és másnak úgy kelsz fel, hogy meg van szakadva a szíved, de megint muszáj csinálni, amit tegnap. Mégis, Eszter születése a legjobb dolog, ami velem történhetett. Nagyon sokat segített abban, hogy odafigyeljek magamra: attól, hogy neki szüksége van rám, rájöttem, hogy nem engedhetem el magam, nem omolhatok össze, jól kell lennem. Rajta keresztül sok mindenre rájöttem a saját működésemmel kapcsolatban is, vannak dolgok, amikben nagyon hasonlítunk egymásra. És ha valamit nem egyértelműen csinálok, ő azonnal rámutat azzal a tiszta logikával, ami a felnőtt világ nagy részéből hiányzik.

Az előző rész itt >