Az én Árpi bácsim sétál lefelé a Béla király úti objektum füves lejtőjén, lakóházától a parkolóig. Nézelődik, letép egy szál rózsát valamelyik bokorról, beleszagol.

Mi, "mezei kormányőrök", a nagy vendégház előtti parkolóban várakozunk valamelyik delegációra.

Ő sohasem mulasztotta el, hogy oda ne jöjjön és egyenként kezet ne rázzon velünk! (Velünk, akiket már az akkori "új uraságok" többsége is csak cselédnek, sofőrnek, ajtónyitogatónak tekintett.)

Ő velünk kapcsolatban mindig is rosszul palástolta afeletti folyamatos megrendülését, hogy gyermekeinél fiatalabb férfiak készek akár "elfogni előle a golyót"! (Nem mintha valaha valaki is komolyan bántani akarta volna...)

Ha én vén fejjel még egyszer kormányőr lehetnék, csak olyan államférfit szeretnék óvni és védelmezni, amilyen ő volt!

(T.L.)