1956 forradalmának és szabadságharcának dicső napjait idézi fel a megemlékezés.

A magyar történelemnek azt a pillanatát, amikor a világnak immár nem először mutatva példát, a nemzet kiegyenesítette idegen és belső elnyomók által megtiport gerincét, s békés megoldás híján fegyverrel lépett fel demokratikus jogaiért, a nemzeti függetlenség kivívásáért.

1956. október 23-a kedd volt, verőfényes kora őszi nap. Délután tízezernyi budapesti egyetemista indult a Petőfi-szoborhoz. Egyre nőtt a lárma, zúgott, tombolt az utcán a tömeg. Negyvennyolcas dalokat harsogott mindenki, zászlók lengtek, piros-fehér-zöld lobogók.

Valamelyik ablakpárkányon megjelent egy fiatalember, a publikumnak feltűnt, figyelték. Kimászott, s akrobata ügyességgel, ollóval kivágta a csillagos népköztársasági címert a lobogó közepéből.

Ujjongás, éljenzés közepette vonult a Kossuth-nótát zúgó tömeg a Rádió felé.

A tömeg a Parlamenthez vonult. Mindenki várt, azt remélték, hogy Nagy Imre fog beszédet tartani. A jelszavak sokasodtak.