![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
2011. július 28. és július 31. között kerül megrendezésre a Forma 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, melynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre.
A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt. A magyar rendőrök munkáját lengyel, román és osztrák rendőrök is segítik majd. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező látogatók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.
Az idei évben több konzulátus képviselője is jelen lesz a Hungaroringen. A lengyel, német és svéd konzul az EU tagállamai, valamint Svájc konzulátusi feladatait látják el a verseny ideje alatt. Segítik az állampolgárok ügyintézését, jelentősen könnyítik a kommunikációt.
A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók egyaránt. Ez a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.
A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:
A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak le, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.
2011. július 28. és július 31. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs üzemel, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé. Ugyanitt tájékozódhatnak majd az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről.
A versennyel, jegyvásárlással kapcsolatban további információk a www.forma1club.hu és a www.gptiketshop.com oldalakon érhetők el. |
|
|
|