. Ma Amália napja van.
2012 szeptemberben indulhat a nappali középiskola
2011-05-13 09:23:58
2012 szeptemberben indulhat a nappali középiskola

2012 szeptemberben indulhat a nappali középiskola

Tavaly a Fabriczius Általános Iskola felújításának befejezését követő átadó ünnepségen tett említést Pásztor Béla polgármester arról is, hogy további fejlesztések eredményeképpen, az iskola hátsó részének első emeletére még egy emeletet építenének, hogy lehetővé tegyék a tervekben szereplő nappali középiskola kivitelezését. A terveket illetően Nagy István volt iskolaigazgatót, Veresegyház Város képviselő-testületének egyik jelenlegi tagját kérdeztük, aki a nappali középiskola szakmai oldaláról nyilatkozott újságunknak.

 

- A nappali középiskola terveivel kapcsolatban mik voltak az első lépések?

- Az előző ciklusban az oktatási bizottság elnöke is voltam, így foglalkoztunk a nappali középiskola megoldásának lehetőségével. Ez nem mostani, hanem már több évtizedes igénye, a városnak. Az általános iskolai ellátás kötelező feladata a településnek, a középiskola viszont megyei feladat. Mivel az általános iskolában lévő tanulói létszám jelentősen növekedett a korábbi években - amely egyébként valamelyest mérséklődött, de nem állt meg - így alapvetően az általános iskolai oktatást kellett előtérbe helyeznünk. De 2009-ben a Képviselő-testület az oktatási bizottság javaslatára egy háromtagú munkabizottságot hozott létre, hogy előkészítse a nappali középiskola indításának szakmai oldalát. Elkészült a nappali középiskola pedagógiai programja, óratervei, szervezeti és működési szabályzata, házirendje, ami azután az önkormányzat asztalára került.

 

Tehát a szakmai felkészülés megvolt, de nappali középiskolát indítani akkor célszerű, amikor annak a helye is megvan, hiszen szükség van tantermekre, foglalkoztatókra, informatikateremre, tornateremre is. Mivel akkor a nappali középiskola indulásához szükséges tárgyi feltételek nem jöttek össze, ez a terv félre lett téve azok megvalósulásáig.

 

- Van reális esély arra, hogy a középiskola a közeljövőben elinduljon?

- Ahhoz, hogy a nappali középiskola 2012. szeptemberben elindulhasson, az iskolának most ez év novemberében meg kell jelentetnie az erre vonatkozó hirdetményét, hiszen a beiskolázási rendszer szerint a gyerekeknek február hónapban kell iskolába jelentkezniük. Ez jelen állapot szerint még belefér. Hogy aztán a megvalósításhoz lesz-e elég anyagi ereje a városnak, ezen ügy anyagi vonatkozásában polgármester úr az illetékes. De meggyőződésem, hogy a képviselő testületnek és polgármester úrnak is az az érdeke és szándéka, hogy Veresegyházon minél hamarabb elinduljon a nappali középiskola.

 

- Említette, hogy a tervek már megvannak. A Fabriczius Általános Iskola majdani emeleti részén hány tanterem kerül majd kialakításra?

- A tervek szerint párhuzamosan kettő osztályt szeretnénk indítani, úgy, hogy az egyik humán (irodalom, történelem, dráma), a másik pedig reál (matematika, informatika, természettudományok) beállítottságú. Ezen osztályokon kívül indulna egy nulladik évfolyam is, ahol intenzív idegen nyelvoktatást biztosítana az iskola. Az érettségi után pedig OKJ-s képzésre is lesz lehetőség.

 

Az évek folyamán párhuzamosan és fokozatosan mindig kettő osztály lépne be. Így négy, valamint a nulladik évfolyammal számolva, összesen 9 osztály tanulna az iskolában. Éppen ezért kilenc tanteremre szükség van. Emellett külön termek lesznek az idegen nyelvhez, hiszen az idegen nyelvtanulás akkor hatékony, ha csoportbontással van. Arról is beszélni kell, hogy mindennapos testnevelés is szükséges a középiskolákban. A Fabriczius Általános Iskola épületében jelenleg van egy 9x18-as tornaterem és van egy tanterem nagyságú tornaszoba, valamint a szabadtéri pálya, melyet az általános iskola jelenleg is teljes egészében kihasznál. Ez talán jól érzékelteti, hogy a szándék az egy dolog, de a realitás is fontos.

 

- Az új középiskola jelenléte a jövőben új munkalehetőségeket is teremthet. Kellenek majd új szaktanárok. Gondolom, Veresegyházon is vannak friss diplomás tanárok, akik szívesebben tanítanának helyben, mint máshol.

- Biztos vagyok benne, hogy az iskola elindulásakor jönnének jelentkezők. Az esti gimnázium 1962-től működik, annak idején levelező gimnáziumként indult, aztán esti gimnázium és szakközépiskola lett. Az ottani tanári karból is biztosan jó páran vállalnának munkát a nappali középiskolában.

 

Az esti gimnáziummal kapcsolatban jelenleg igazgatói pályázat van elbírálás alatt. A kiírásban az is szerepel, hogy amikor a nappali középiskola is elindul, akkor az új igazgatónak, annak vezetői feladatait is el kell látnia.

 

- Könnyebb helyzetük lesz azoknak, akik Veresegyházról jelentkeznek majd a nappali középiskolába, hiszen eldönthetik azt, hogy például ne Budapestre adják be jelentkezésüket, hanem ezt itt helyben is megtehetik. A nappali középiskolába bárki jelentkezhet a kistérségből is?

- A középiskolák általában térségi, megyei feladatot látnak el. A nappali középiskola működése előtti első felvételinél a jelentkezőket az általános iskolai eredmények alapján célszerű felvenni, hiszen még nincs tantestület. Természetesen különböző szaktárgyi és egyéb megyei, vagy országos versenyen elért eredményeket is figyelembe veszik majd. A későbbiekben ezt a feladatot a tantestület veszi át.

 

Veresegyházon évente kb. 180-200 nyolcadikos gyermek végez. A számos budapesti középiskola mellett, Vácon tíz középiskola van, Gödöllőn négy, ezen kívül a környéken van még Fóton, Aszódon és Pécelen is. Így sok választási lehetőségük van a végzős diákoknak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy Veresegyházon jó színvonalú nappali középiskola legyen, hogy a 14 évet betöltött korosztály itt helyben kapja meg a művelődéshez való további lehetőséget, egészen az érettségiig. De nem csak veresegyházi tanulókban kell gondolkodni, hiszen, a középiskola meghirdeti a felvételt, és bárkinek joga van jelentkezni. A legjobb pontszámok alapján kerülnek be a két osztályra való diákok.

 

- Nagy úr, köszönöm szépen, hogy időt szakított erre az interjúra!

- Én köszönöm a felkérést!

 

Válóczy Szilvia

 


További híreink
Az Orbán család vagyona nő közpénzből, mégis a „flakonozókat” büntetik
Egyre többen vannak, akik némi plusz bevétel reményében köztéri kukákból gyűjtögetik a visszaváltható palackokat és fémdobozokat, de ezzel valójában szabálysértést követn...
2024-10-06 10:41:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
Vujity Tvrtko tündöklése és bukása
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az amerikai letelepedéséért küzdő Vujity Tvrtko, magyar „médiasztár” a szélsőjobboldali orbáni propaganda terjesztésének egyik kulcsszereplőj...
2024-10-01 12:20:31, Hírek, Fókuszban Bővebben
A köztársasági elnöknek nincs véleménye Orbán Balázs ’56-os hősöket alázó kijelentéséről
Sulyok Tamás köztársasági elnök sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni Orbán Balázs vagy más miniszterek szavait – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgat...
2024-09-29 11:50:00, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Gyopáros Alpár kormánybiztos szerint Magyar Péter "egyszerűen hazudik, hergel és félelmet kelt, pont az ellen ...
Bővebben >>