Tapasztalat az egészségügyből |
2016-05-08 15:50:01 |
Az egyik közösségi oldalon találtuk az alábbi írást.
Most épp az jár a fejemben, hogy millió köszönet azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az ilyen gyalázatos körülmények ellenére is még mindig itt vannak Magyarországon, küzdenek, és képesek megőrizni az emberségüket, valamint a hitüket, hogy egyszer talán lesz ez jobb, ha nem is a mi időnkben, de talán majd dédunokáinknak... A nővérnek, aki 48 órája talpon van, bár már beszélni is alig bír, de elmondta nekem, hogy 2 emeleten ügyel + a betegfelvételen, és éjjel, amikor a sokadik súlyosan kiszáradt picinek próbálta bekötni az infúziót, azért imádkozott, hogy a másodikon, tőlünk pár szobával odébb fekvő árva 2 éves kicsi (akit, senki nem látogat) ne halljon meg, mire felér hozzá, mivel gégemetszéses. A növérhívó fényei folyamatosan égnek, mintha karácsony lenne, mert az infúziós "tekerőből" 36 fttal olcsóbbat hoztak, de ez vagy ömlik a gyerekbe, vagy leáll, mivel nem lehet beállítani. Köszönet a tündéri doktornéninek, aki vizit közben, az 5. szoba után kiment és sírt.... majd pár perc múlva mosolyogva ment vissza a kicsikhez. Köszönet a főorvosasszonynak, aki szinte folyamatosan ügyel a sürgősségin, de már a ki tudja hanyadik órában, napban, reggelre üvöltve szídta a rendszert, hogy azonnal petíciót kell írni, "ezt így nem lehet, nem lehet", kiabálta. És sok sikert annak a 4 gyermekorvosnak, aki az elmúlt pár hónapban hagyta el a László kórház fertőző gyermekosztályát (1 Svájc, 1 Németország, 2 Ausztria)...
(T.W.Á)
|