Van Spanyolországban, Madridtól mintegy ötven kilométer távolságra egy sziklás hely, ami talán fel se tűnne az arra utazónak, ha az egyik szikladomb tetején nem lenne egy 150 méter magas, 200 000 tonna (!) súlyú kereszt.

Erre a helyre akkor akadunk rá, ha kirándulást tervezünk El Escorial-ba, II. Fülöp nyári lakhelyére. Az épületegyüttest II. Fülöp álmodta meg, aki édesapjának, saját magának és utódainak akart monumentális, tiszteletet parancsoló mauzóleumot létrehozni.

Ha megcsodáltuk ezt a kastélyt, elindulhatunk.  Már messziről látni a keresztet, amiről kiderül, ha közelebb jut az ember, hogy egy nagy sírbolt felett áll. A megrendítő méretű temetkezési helyen egy csarnokban - igaz két oldalon - fekszenek a polgárháború áldozatai. Sok tízezren. A lépcsőkőn felkapaszkodva megláthatjuk a monumentális építményt, amit a szikla gyomra rejt magában.

A Valle de los Caídos, magyarul az Elesettek Völgye emlékmű-együttesét a spanyol polgárháború halottainak tiszteletére építtette Franco tábornok a legyőzött köztársasági hadifoglyokkal. 

Egy 150 m magas kereszt és alatta egy bazaltba vájt bazilika állít emléket a spanyol polgárháború áldozatainak, függetlenül az elesettek politikai beállítottságától, nemzetiségétől. 

A bazilikát olyan nagyra építtette Franco tábornok, hogy a római pápa nem szentelte fel első kérésre, mert nagyobbra sikerült, mint a Vatikán. Meghagyta, ha leválasztanak a bejáratnál egy részt a bazilikából, megszenteli. 

A népnyelv e helyet a megbékélés völgyének hívja, hiszen a bazilikában temették el a legyőzött köztársasági hadifoglyokat, valamint a falangistákat is, mi több, a temlom fő helyén nyugszik a falangista párt vezetője (Primo de Rivera), és itt található Franco sírhelye is. 

A háborús borzalmak és a Franco csapatai által végrehajtott megtorlás kibeszélését évtizedeken át akadályozta a félelem. A félelem enyhült, amikor a diktátor 1975-ben bekövetkezett halála után Spanyolország ismét demokratikus állam lett. A spanyolok új nemzedékei azonban inkább a törékeny politikai kiegyezés megóvásával törődtek, fátylat terítve a régi sebekre. Figyelmük a gazdasági növekedésre és arra összpontosult, hogy hazájuk - több évtizedes elszigeteltség után - kinyílott a világra. A régi sérelmeket, ha nem is feledték  el, félre kellett tenni; az áldozatok gyermekei gyakran együtt játszottak szüleik gyilkosainak gyerekeivel. . Megbékélten, mert az utókor így akarta.

És hogy mindez miről jutott az eszembe?

Nekünk is így kellene. És akkor talán ma  könnyebb lenne tisztes távolságból, mérlegelve beszélni a bal és jobboldali diktatúrák szerepéről, nem hozva összefüggésbe azokat teljesen indokolatlanul a mai Magyarországgal.