Kétszáz évvel ezelőtt, egy kis nyugat-magyarországi faluban, Doborjánban (amelynek ma Raiding a neve, és Ausztriához tartozik) született minden idők magyar és egyetemes zenetörténetének egyik legnagyobb zongoravirtuóza, zeneszerzője, egyházzenésze. 

Igen, ünnepeltük ezt a napot, nem csak megemlékeztünk róla. Szerte a világon sokan vélekedtek így. Ezt bizonyítja, hogy nemrég egy hangversenyen a koncertterem hallgatósága szinte vallásos áhítattal tekintett arra a fiatal előadóművészre, aki nem csak játékával, hanem személyiségével is megidézte nagy elődjét.

A Jóisten zenei kísérletező, megújító hangulatában lehetett, amikor a földre küldte kiválasztottját. Általa akart üzenni: a mennyei harmóniák földi megtapasztalása nem lehetetlen. Liszt Ferenc zenéje meghatározta az utána következő hosszú évtizedek zenei irányvonalát. Hidat képezett a XIX. század zeneművészete és a XX. század zeneszerzői között.

Ki volt Ő valójában?

Egyszerű, szegény, de törekvő családból származott. Apai dédapja még földnélküli napszámos volt. Írásaiban, leveleiben mindig magyarnak vallotta magát, s ezt jótékony cselekedeteivel bizonyította. Nagy utat járt be lelkileg és fizikailag is. A hit és a vallás életének mindig központi élménye volt, de fiatalon mint ünnepelt, öntudatos művész nem tudta kivonni magát hullámzó érzelemvilága és rajongóinak ártalmas hatásai alól. Egy alkalommal Genfben a szállodai bejelentkezőre születési helyét így írta: „Parnasszus”. Párizsban XIV. Lajos mondását utánozta átalakítva: „Le Concert c’est moi” – „A Koncert én vagyok.”

Az akkoriban lehetséges utazási módokon bejárta egész Európát, Lisszabontól Szentpétervárig, Dublintól Nápolyig. Több mint százezer kilométert utazott, és koncertjeinek száma meghaladta az ezret. Ezt a virtuóz életformát közel tíz évig bírta, majd abbahagyta. Letelepedett Weimarban, majd Rómában, és inkább a zeneszerzésnek, tanításnak, az egyházzene megújításának szentelte életét. Pestre többször ellátogatott, hogy tudását, zenei tapasztalatát átadja növendékeinek, barátainak. Emberi nagysága kiteljesedett: szegényebb sorsú zenésztársait bőkezűen segítette anyagilag, műveiket bemutatta, népszerűsítette.

Az egyházi rend alsóbb fokozatait idősebb korára fölvette. Mivel egész fiatalon a papi hivatás lehetősége is fölmerült benne, ez ekkor valamilyen szinten beteljesült.

Mit jelent nekem Liszt Ferenc?

Legelőször gyermekként a katolikus énekeskönyvben, a Hozsannában olvastam tőle elgondolkoztató idézeteket. Kamasz koromban nagy fekete lemezekről hallgattam a zongoraversenyeit, majd később szimfonikus költeményeit, virtuóz zongoradarabjait, mély értelmű, szinte drámai egyházi műveit. Orgonára írt kompozíciói közül többet megtanultam. A nagy romantikus lélek kisugárzását éreztem minden alkotásából, és ez ragadott meg fiatal koromtól kezdve. Zenéje a szabadságot jelenti még ma is számomra, melynek korlátait csak a zongora hét oktávja szabja meg. Most már ezt is mondhatom: amint elmúltam ötvenéves, nem csak szeretem, de talán értem is Liszt Ferenc zenéjét.

Egy szeptemberi, nyárias hétvégén a Soprontól alig 15-20 km-re található doborjáni szülőházba látogattam el immár másodszor, tiszteletem jeléül. A fehérre meszelt falak szinte világítottak a napsütésben. Talán a ház egykori lakójának küldetésére akartak utalni?

Úgy gondolom, bárhol is éljen valaki a világon, egy pillanatra hajtsa meg fejét Liszt Ferenc művészete előtt!

Gedai György